Világostól Trianonig

„Ebben az önéletrajzban szem előtt tartom majd azt a tényt, hogy a sírból szólalok meg. Szó szerint a sírból beszélek, mert mire ez a könyv elhagyja a nyomdát, én már halott leszek.
Hogy inkább a sírból nyilatkozom meg, mint élő nyelvemmel, arra nyomós okom van: innen szabadon szólhatok. Ha az ember a magánéletével foglalkozó könyvet ír – amelyet még életében olvashatnak –, visszaretten attól, hogy kimondja teljesen őszinte véleményét. Minden erre irányuló kísérlete csődöt mond: rá kell döbbennie, hogy ez emberfölötti vállalkozás. Az emberi elme és szív legőszintébb, legszabadabb és legbizalmasabb megnyilvánulása a szerelmes levél. Az ember abból a tudatból meríti hozzá a korlátlan vallomás- és kifejezési szabadságot, hogy amit ír, nem kerül idegen szeme elé. Néha adódik ugyan egy-egy házassági ígéret megszegése miatt indított eljárás; s amikor emberünk nyomtatásban látja levelét, rendkívül kellemetlenül érzi magát, és megállapítja, hogy sosem tárta volna ki érzelmeit ily őszintén, ha sejti, hogy közönség számára ír. Nem talál ugyan semmit a levélben, ami ne lett volna igaz, becsületes és tiszteletre méltó, de mégis sokkal-sokkal zárkózottabb lett volna, ha tudja, hogy írását kinyomtatják.
Úgy éreztem, egy szerelmes levél őszinte, szabad és zavartalan hangján írhatok, abban a tudatban, hogy amit írok, emberi szem elé nem kerül, csak ha már halott leszek, mit sem sejtő és közönyös.”