Világostól Trianonig

Jó volt írni ezt a dolgozatot. Nem csupán azért, mert szeretem Egyiptomot és Napóleont (ebben a sorrendben), hanem azért, mert ennek a „tudományos” hadjáratnak üzenetértéke van, és ez, különösen most, időszerűvé vált. Háborúkra, hadjáratokra mindig szükség volt, van, lesz. Történelemhez konyító embernek – akár tetszik, akár nem – ezt el kell fogadnia. Nem mindegy azonban, hogy a kétszáz év távolság időben és térben hogyan cserélte ki a háború „minőségét”. Ma naponta többen halnak meg, mint hónapok alatt Napóleon egyiptomi hadjáratában. Csak katonák, lázadók pusztultak el akkor, ma a halálos áldozatok jelentős része vétlen polgári áldozat. A legszörnyűbb azonban az értelmetlen pusztítás. A szép megsemmisítésének vágya, amit napról-napra kielégítenek. Vandálok, barbárok vagy balbániak? Nem érdemes jelzőkkel illetni őket: a lényeg, hogy pusztítják a történelmet, nem érinti meg őket az évszázadok illata, miként azt a meghódított Egyiptom – és az egyiptológia tudományának – szerencséjére Napóleonnal megtette az idő.