Világostól Trianonig

Részlet a könyvből:

A három alma

Egyszer volt, hol nem volt, valahol az ország végén, egy eldugott kis faluban volt egyszer egy nagyon szegény ember, aki három fiút nevelt fel. Csendesen, de nagy szeretetben, egyetértésben éldegéltek együtt. Egyszer azonban olyan hétszűkesztendő szakadt az országra, hogy a falat kenyeret sem tudták előteremteni.
Egy napon így szóltak a fiúk:
- Mit pusztítsuk itthon azt a kis darab kenyeret, ami egy szájnak sem elég. Elmegyünk inkább más határba és munkát keresünk. Ha aztán összegyűjtöttünk valami kis pénzt, hazajövünk, hogy édesapánknak öreg napjaira jobb sora legyen.
Sóhajtott a szegény ember, de azért így szólt:
- Ahogy gondoljátok, édes fiaim. Csak ne maradjatok sokáig távol, mert úgy érzem, nem sok időm van már hátra. Szeretnélek mégegyszer látni halálom előtt.
- Ugyan, ne gondoljon ilyen szomorú dolgokra, édesapám! - mondotta János a legidősebb. - Se nem beteg, se nem öreg, hát miért ne élhetne akár száz esztendeig is?
- A szegénység és a nehéz sors hamar megöregíti az embert - mondotta nagy bölcseséggel az apjuk.