Világostól Trianonig

Mit tegyen a színész, a hivatásos önmutogató, akiről azonban, amikor a színpadról lelépve a maszk nélküli, tulajdon önmagát szeretné megmutatni, kiderül, hogy szégyenlős? Darvas Ivánnak van rá egy megoldása: lábjegyzeteket ír. A kényelmes, felületes olvasó nem szokta elolvasni a lábjegyzeteket. Annak elég a felszín. De akit az egész ember érdekel - az is, amit nem szívesen mond el magáról -, aki nem csak látni akarja, de meg is érteni, az követni fogja a lap aljára is.
Honnan a szégyenlősség? Talán ugyanonnan, ahonnan a lelkifurdalás. Gyerekkorában meg volt róla győződve, hogy szélhámos lesz belőle. Iskolát került, és elkövetett súlyosabb csínyeket is, de mindig furdalta a lelkiismeret. Azért jelentett neki megváltást a színpad - árulja el az egyik lábjegyzetben - , mert számára ez "az a hely, ahol büntetlenül lehet rosszalkodni". A színpadig azonban nem könnyű az útja. Messziről indul, és korántsem magától értetődő, hogy magyar színész válik belőle. Édesanyja orosz. Prágában nő fel, ahol német iskolába jár. A sorsát egy gyerekkorában látott jelenet dönti el: filmet forgatnak a Prágai utcán. Igen, ez az ő világa! Később, amikor - immár Magyarországon - ünnepelt filmszínész lesz, rájön, hogy tévedett: De csak annyiban, hogy nem a film az igazi lételeme, hanem a színpad. A színiakadémiát azonban háromszori nekirugaszkodásra sem sikerül befejeznie. Először eltanácsolják a tanárai, másodszor közbeszól a háború, harmadszor ő maga hagyja ott a színház kedvéért, ahol mindjárt főszerepet kap. Eltelik tíz év, és a színpadról leparancsolja az államhatalom, mégpedig, úgy tűnik örökre. A vád: ellenforradalmi szervezkedés, a következmény: előbb börtön, aztán segédmunka. Romba dőlt házasság, az alkohol kétes vigasza. Mélypontok előzik meg a felemelkedést oda, ahol ma látjuk az ország egyik első színészét. Darvas Iván nem szépít semmit - legfeljebb átvált lábjegyzetre. Ahol pedig az élet drámai anyagot kínál (és bizony kínál bőven: az óvóhelyen, az ÁVH-s kihallgató tiszt irodájában, a bíróságon, a magánzárkában), a színész-rendező-író tolla alatt (számítógépén) felizzik a szöveg. Úgy is mondhatnánk: színészért kiált, hogy előadja. És az olvasónak volna is tippje a főszerepre.