Ezerjófű

Melyik városnak ne volnának legendái? A városok úgy élnek emlékezetünkben, mint térben és időben egységes, mindamellett szakadatlanul változó alakulatok. Növekvő, kibomló, hervadó növények. Mint életre és lélekre szabott világok. Fokozottan érvényes ez talán az erdélyi emberre, városaira. A történelemben annyira kegyelt, mint amennyire fenyegetett Kolozsvárra pedig kiváltképpen. A kolozsvári ember, akár ott él, akár elszármazott városából, magában hordozza a Sétatér és a Király utca, a Házsongárd és az Óvár képét, hangulatát, igazát. Együtt élnek benne a lebontott házak az újakkal, az eltűnt hidak és az eltűnve is tovább élő utcanevek. Ötven-hatvan év képzeletben néha egyetlen perccé sűrűsödik össze.
Kolozsvári Papp László tizenkét történetet komponált szülővárosa legendáiból. Igaz és izgalmas, képzeletszőtte és vaskosan való mesében, novellában, elbeszélésben elevenednek meg a város lakói, iskolák és templomok, a felrobbantott Vashíd, a letarolt Kétvízköz, a Diána-fürdő és a Capitol mozi.
Egy asztaltársaság, a tanár úr, az ügyész úr, az újságíró úr, a doktor úr, társaik és élettársaik mesélik el, élik meg, szenvedik el örömmel ezeket a varázslatos históriákat, vagy oldódnak bennük. Krimikben, szerelmek emlékeiben és beteljesüléseiben, asszonyokban, lányokban. Az ember vesztes és nyertes harcában a múló idővel.