Felsőgeodézia

Megjelent 1500 példányban.

A felsőgeodézia sajátságos helyzetet foglal el a Földdel foglalkozó geotudományok sorában. A természettudományokhoz csatlakozik, amikor geofizikai és geológiai ismeretekkel sokszorosan összefonódva Földünknek mint égitestnek alakját, méreteit vizsgálja, azokat a tényezőket, amelyek a felszínen és a felszín alatt lefolyó jelenségeket a mennyiségi tényezőn át minőségükben is befolyásolják. A méret és az alak jellemzői azonban alapvetően megszabják azokat a munkálatokat is, amelyek alapul szolgálnak a Föld felszínének a matematika eszközeivel történő leírásához: a földfelszín térképi ábrázolásához. Az erre vonatkozó ismeretek azonban már a műszaki tudományok területére vezetnek át. A felsőgeodézia tehát a Földdel foglalkozó tudományok körében a híd a természettudományok és a műszaki tudományok között. Ebből a jellegéből fakad rendkívül sokrétű és szerteágazó volta, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy nincs egyetlen olyan felsőgeodéziai kézikönyv, amely valamennyi fejezetét, és mind a gyakorlati, mind az elméleti kérdéseket egyenlő részletességgel tárgyalná. A felsőgeodéziai tankönyvek pedig a mindenkori tanterv előírásainak megfelelően sokszor szigorúan véve nem felsőgeodéziai ismereteket is tárgyalnak, viszont mellőznek igen lényeges fejezeteket, amelyekkel épp fontosságuk miatt külön tantárgy foglalkozik. Ez kétségtelenül előnyös a különleges fejezet bővebb kifejtésének lehetősége szempontjából, de épp ilyen hátrányos azért, mert megnehezíti az egészhez való kapcsolódásának áttekintését, megnehezíti a felsőgeodézia feladatainak megoldásában követett út zökkenőmentes követését. A kézikönyvek különleges szemlélete, továbbá az, hogy a fejezetek összeállítása igen különböző, az egyik tárgyal vetülettant, sőt kiegyenlítést, a másik földrajzi helymeghatározást is, de nem szól az országos háromszögelések kiegyenlítéséről stb., az említett nehézségek eloszlatását annak sem könnyíti meg, aki a tankönyv mellett kézikönyvet is forgat.