Világostól Trianonig

Móser Zoltán egyike azoknak a kutatóknak, akik szívós kitartással, konokul dolgoznak immár évtizedek óta azon, hogy a magyarság kultúrájának a folklór, a néprajz, a régészet és a művészettörténet határmezsgyéjén lévő értékeit felkutassák és az érdeklődők számára művészi fényképekben és tudós tanulmányokban egyaránt felmutassák. Kutatásai során újra meg újra azt a kérdést járja körül: a magyar műveltségben hogyan olvas egybe keleti hagyomány és nyugati műveltség, mit hoztunk keletről, és mit kaptunk nyugatról? Figyelme az egész magyar nyelvterületre kiterjed, tanulmányai térbeli határok nélkül a (régészeti leletként talált) székesfehérvári füles merítőcsészétől a magyargyerőmonostori templom domborművéig, az esztergomi középkori pillérfőtől a pávaszimbolikáig, a krasznai templom kazettás mennyezetétől a ló-ornamensekig a teljes magyar kultúra és művészet kincseit felölelik. Több tanulmányterületet érintő eredményeinek különös aktualitást kölcsönöz a század- és ezredforduló, a kereszténység felvételének millenniuma, valamint az Európai-közösségbe való belépésünk közeli dátuma, mely mind sürgető erővel veti fel saját értékeink jobb megismerésének és felmutatásának a szakszerűségét, valamint annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy kik vagyunk, és hova tartunk?