Világostól Trianonig

MAGYAR ADORJÁN: Néprajztudós, Firenzében végzett szobrász és festőművész, kilenc nyelvet tájszólásaiban is beszélő nyelvész. Ezek között anyanyelvi fokon beszélt latinul, s hadifogsága alatt egy eldugott olasz faluban elszállásolva felismerte, hogy az ottaniak még mindig egy felismerhetően etruszk tájszólással beszéltek. Később e tárgyban írt, olasz nyelvű könyvét kiadták. Rovásírással írt ősi magyar gyógymódokkal kapcsolatos könyvét egy szicíliai orvosnak adta megőrzésre a háború alatt. Ez is feltételezhetően elveszett, mint elméleteinek összegzője, Az ősműveltség első és egyetlen kéziratos példánya. Ennek kiadására készített megrendelési ív két oldalán olvashatjuk nemcsak elméletének néhány szóban kifejezett lényegét, de azt is, hogy e mű háttere 33 éven át folytatott, minden mást háttérbe szorító munkája. A címlapból látszik, hogy Magyar Adorján 1927 óta küzdött Az ősműveltség kiadásáért. Ez az akkor 4.000 oldalas mű egyetlen, kéziratos példánya a háború alatt Pesten elveszett. Középkori szerzetesek buzgóságával újra kezdte írni főművét, sot ki is bővítette, tömérdek képpel is ellátva. Végül 1995-ben kiadásra került Budapesten, örökösei és a Magyar Adorján Baráti kör gondozásában, Az ősműveltség címmel. A negyvenes években a kormány egy Magyarságtudományi Intézet megszervezésével bízta meg, de ennek – mint annyi más értékes kezdeményezésnek is – a háború és következményei vetettek véget. A háború előtti években rendszeresen cikkezett az Etnográfia folyóiratban, ébresztgetve, formálgatva az akkori nyelvészek, történészek gondolkodását. Tanácsaival segítette Vikár Bélát a Kalevala fordítása közben, Kodály Zoltánt népzenegyűjtő tevékenységében, s mindezt oly csendben és szerényen, mint ahogyan Arany János javítgatta Madách Ember tragédiáját.