Az örökkévalóság története

Nem szabad megrettennünk, hanem tudatosan kell vállalnunk, hogy az egész univerzum a mi örökségünk; minden témát kipróbálhatunk, s nem kell az argentin sajátosságokra szorítkoznunk csak azért, mert argentin írók akarunk lenni: tudniillik vagy végzet dolga az argentinság, s akkor mindenképpen argentinok leszünk, vagy pedig csupán színlelés, álarc." Borges az 1932-es Vita című kötetében megjelent, az argentin irodalom és a hagyomány kérdéskörét tárgyaló esszéjében írta ezeket a sorokat, s rögtön számos illusztrációval is szolgált az általa vallott gondolkodói és alkotói szabadságra – arra biztatja például honfitársait, hogy vegyenek példát Mohamedről, mert a Koránban nincsenek tevék, s mégis ez a legjellegzetesebben arab könyv.

Borges esszéírói-irodalomtörténészi-filozófusi életműve valóban az egész univerzum birtokbavétele: egy olyan univerzumé, amely sokszor visszatérő metaforája szerint egy szakadatlanul íródó (vagy talán eleve létező) Könyv. S ha van valami, ami Borges bámulatosan szerteágazó témájú – hol az izlandi költészetben elmerülő, hol a kínai fal építését elrendelő Si Huang-ti császárt megidéző, hol a teknősbékáról és Akhilleuszról szóló híres zénóni apóriát elemző, hol a Bibliát magyarázó, vagy éppen a buddhizmus lényegén tűnődő – írásait összefogja, az az időről való elmélkedés, az idő és az emberi tudat viszonyának boncolgatása. S mindez mindig, mindenütt az egyik legnagyobb filozófiai kérdéssel függ össze nála – a szabad akarat kérdésével: azzal, hogy ezt a könyvet, amely az univerzum lényege és célja, vajon mi, emberek alkotjuk-e, vagy csupán szolgaian tesszük, ami meg van írva benne.

A sorozat második kötetében Borges négy könyvéből szerepelnek írások: az Evaristo Carriegóból (1930), a Vitából (1932), Az örökkévalóság történetéből (1936) és az Újabb nyomozásokból (1952).