A konyhaablakból

1968-ban tanítottam először kutatásmódszertant, a Hawaii Egyetemen. A kurzus főként a survey-módszerekkel (a kérdőíves felvételekkel) foglalkozott; ebben az első szemeszterben mindössze hat hallgatóm volt. Ekkor próbálkoztam első ízben oktatással, és a kis létszám sem tartott vissza attól, hogy a nagy előadóteremben szétszóródó hallgatósággal szemben a katedrán álló asztal mögé üljek. A félév előrehaladtával már kevésbé feszélyezett az oktatói helyzet, megkedveltem diákjaimat, ők is megbarátkoztak velem, végül a katedráról le is költöztem közéjük. Nemsokára már az én szobámban gyűltünk össze, hogy szükség esetén, a saját könyvtáramból adhassak egy-egy könyvet kölcsön. (Apropó, ha az első hat diákom esetleg olvassa ezeket a sorokat, lennének szívesek a könyveimet visszahozni?) Meglehetősen zavart azonban a kurzus idején az, hogy a kérdőíves felvételek módszertanáról nem találtam jó tankönyvet. Végül egy angol kutató munkáját választottam, de ennek jellegzetesen angol nyelvezete sok gondot okozott a diákoknak, míg engem az szomorított el, ahogyan bizonyos témákkal foglalkozott, és ahogy másokat elhanyagolt.