Világostól Trianonig

A színházesztétika a tudományok rendszerében.

Minden tudomány lényeges jegye az, hogy van saját tárgya és módszere annak vizsgálatára.
A színházesztétika tárgya a színjáték, mint művészi alkotás és a vele összefüggő esztétikai természetű kérdések. Erre nem vállalkozhat, illetve nem elég sem az általános esztétika, sem az irodalomesztétika. Az irodalomesztétika csak a drámai művet vizsgálja, ami a színjátéknak csak egyik tényezője. Ezenkívül a színjáték még sok összetevőből áll, amiket az irodalomesztétika természeténél fogva figyelmen kívül hagy. A dramaturgia a dráma miben létével, szerkezeti sajátságaival, törvényeivel, válfajonkint való elkülönülésével foglalkozik és mint ilyen az irodalomesztétika egyik fejezete. Az általános esztétikai irodalom a művészi szép általános jegyeit tárgyalja, a speciálisan színházi széppel nem foglalkozik annyira, mint ahogy az azt megérdemelné. Ha foglalkozik is vele itt-ott, azt nem összefüggő, szerves, egységes rendszerben teszi, hanem elszórt utalások formájában. Az összes többi művészetnek megvan már a maga speciális esztétikája, rendszere, így a filmnek, a zenének, az építészetnek, a festészetnek és az irodalomnak, egyedül a színháznak nincs még meg. Önkéntelenül is felvetődik a gondolat, mi ennek az oka? Miért megíratlan még a színház eszétikája? Németh Antal szerint azért, mert: 1. Az esztétikus a színjátszás felé fordulva a legnagyobb káoszt találja; 2. kényelem szeretet; 3. A színészi alkotás megrögzíthetetlensége; 4. Belsőleg komplikált jellege. Mindezekkel a nehézségekkel tisztában vagyunk, mégis megpróbálunk behatolni a kérdéskomplexumba, rendet és világosságot teremteni. Hisz a színjátszás a legősibb művészetek egyike, úgyszólván egykorú magával az emberiséggel, esztétikájának jogosultságát, alapproblémáit, módszereit, segédtudományait, helyét a tudományok rendszerében tisztázni kell.