Világostól Trianonig

Tudom én azt, ha meg nem szólnak érte, hogy egy kis nyelvtani helytelenség van ebben a címben. Hiába hívják névelőnek a névelőt, éppen a név elé nem dukál. (Aminthogy a karszék is olyan szék, amelyiknek nincsen karja. Ha van neki, akkor már nem karszék, hanem karosszék.)
A nyelvtan szerint nem gilt a Péter, meg az Imre, meg a Sándor, mert az igaz magyar csak Pétert, Imrét, Sándort mond, támaszték nélkül. Persze, hogy igaza van a nyelvtannak, de azért nekem is igazam van. Ez a Sándor, akit egy kis regény pajzsára akarok emelni, nem olyan akárki Sándor. Ez egy valóságos nagy Sándor, ha kis betűvel írom is az epitonját. Ha naggyal írnám, akkor össze lehetne téveszteni azzal a másikkal, akinek kicsi volt Macedónia s akit Világbírónak tisztel a történelem. Gondolom, azt is névelővel emlegették a maga idejében, - hű kutyafékomadta! - mondhatta Dárius király ő felsége a gaugamelai csata után - de megadta nekem ez a Sándor!...