Világostól Trianonig

A színpadi szerző Bernhard ausztriai bemutatóit kísérő gyakori közfelháborodás talán olykor elvonta a figyelmet a prózaíró Bernhardról.
A mészégető sokáig legkelendőbb és legtöbbet méltatott regénye, melynek eddig egyetlen magyar kiadása – a hetvenes évek hazai viszonyait ismerve – meglepően korán, a német kiadás után mindössze kilenc évvel, 1979-ben jelent meg. A téma Bernhardhoz méltóan komor: Konrad, aki egy elhagyatott mészégetőben él, karácsony éjszakáján végez magatehetetlen feleségével. A szertartásos és szinte kötelező borzongás után jobban tesszük, ha engedjük magunkat sodródni a mondatokkal. Minthogy Bernhard maga is folytatott zenei tanulmányokat, nem teljesen alaptalan ennél a szövegnél zenei hasonlattal élni: a repetitív zene makacsul ismétlődő, ugyanakkor apránként változó motívumai képesek csak ennyire próbára tenni az emberi tűrőképességet, ugyanakkor megajándékozni egy korábban alig tapasztalt szabadságérzettel is. A mondatoknak ezt az ámokfutását Tandori Dezső zseniális fordítása szólaltatja meg magyarul.