Világostól Trianonig

A magyarnak, mint minden nemzetnek, legfőbb kincse a szabadság. Igaz, hogy nyelvében él a nemzet, vagyis valamely nép mindaddig nemzet marad, míg nyelvét használhatja irodalomban s a nyilvános életben, s ha remekmüveket alkotott, neve bukása után is fenmarad s a többi nemzetek csodálva és lelkesedve olvassák az ő irodalma müveit késő századok mulva is; de az is igaz, hogy nyelvének használatát is politikai függetlensége biztosítja; igaz az is, hogy a nemzetek sorában számot csak akkor tesz, ha politikailag független más nemzettől, ha a maga sorsáról maga rendelkezhetik, s politikailag független ismét csak akkor lehet igazán, ha megvan a vélemény- és szólásszabadsága minden, tehát a vallási téren is. Ez a lelkiismeretszabadság, ha t. i. az állam minden polgára kimondhatja s követheti politikai s vallási tekintetben a maga meggyőződését. a politikai sabadsághoz pedig a más nemzettől való függetlenségen kivül az is szükséges, hogy a haza minden polgárának, a teherek viselésének arányában, meg legyenek a maga jogai is, befolyjon a nemzet sorsának intézésébe.