Világostól Trianonig

Valahol Kelet-Európában 1939 őszén, a második világháború első heteiben egy kisfiút egy távoli falu rejtekébe küldenek a szülei. A nevelőanya hamarosan meghal, a sötét hajú, kreol bőrű fiú – akit a babonás hiedelmek között élő és a náciktól meg a szovjetektől egyaránt rettegő falusi emberek zsidónak vagy cigánynak néznek – az elkövetkező négy esztendőben faluról falura kóborolva az emberi kegyetlenség számtalan formájának lesz elszenvedője vagy tanúja. Kosinki hol nyers realizmussal, hol borzongató és a borzalmakat mintegy tagadó költői szépséggel írja le az egyre sorjázó bestiális kínzásokat, s ahogy a könyv egyre szürreálisabb módon tobzódik a kegyetlenségben, azt érezzük, ez a történet mitikus jelentőségűvé nő, olyan írói látomássá, amely – a XX. század és kiváltképp a második világháború tapasztalatainak birtokában – az ember lecsupaszított énjét kutatja a történelem tomboló embertelenségében.