Világostól Trianonig

Részlet a kötetből:

Arasznyi világ.

A tér és az idő végetlenségének a gondolata kinoz.
Szétnézek és egy karikában elfutó nagy térséget látok magam körül; tekintetem megakad az ég aljára rajzolt sötét vonalon, amely alatt hegyek ködös gerince hajlik le a síkságra, a tarka növényszőnyeggel borított lapályra; fölöttem egy óriási kék bura kivájt öble gömbölyödik, hol ragyogó fényesen, hol kihímezve gomolygó felhők árnyképalakjaival.
Ez az én világom.
A nagy mindenség határt nem ösmerő messzeségéből mindössze ebben van részem, amit gyarló látásom tudomásul vesz. Ami ezen túl van, eltakarva a föld emeltebb részei által, elrejtve a kacagó kékségű égbolt mögött: az már énnekem semmi; rám nézve nincs, nem látom, nem élvezem, nem jut el hozzám szépségéből, jóságából egy morzsányi sem.