Világostól Trianonig

Korunk egyik legnagyobb rendezőjének, az angol Peter Brooknak töprengéseit tartalmazza ez a könyv élete szerelméről-értelméről, és legnagyobb gondjáról: a színházról. Nem szakkönyvet írt, nem is tévedhetetlen kalauzt, hanem lenyűgözően személyes vallomást arról, ahogy ő látja a mai színház helyzetét, ahogy ő dolgozik, ő viaskodik a kor teremtette problémákkal, keresvén a megoldást, amely mindig csak a múló pillanaté lehet. A közönség, tágabb értelemben: a társadalom és a színház kapcsolatának megújítása, megszilárdítása – ez a kérdés izgatja elsősorban akkor is, ha a színházi műhelymunka folyamatát elemzi, ha a színjátszás különböző formáiban felbukkanó „holt elemekre” hívja fel a figyelmet. Ez a könyv mindenkinek szól, aki a színházat gyakorlóan szereti, tehát művész vagy néző, de szól azoknak is, akik szeretnék szeretni.