Világostól Trianonig

A bűn, amelyet Madár Antal, a regény főhőse elkövet: a népből kiemelkedő művész hűtlensége osztályához, elvtelen alkalmazkodása a fölötte állókhoz, a társadalmi, emberi és művészi igazság elárulása a könnyebb érvényesülésért. A harmincas években fölemelkedő „őstehetségek” egyik sorslehetőségét, a Sértő Kálmán-i típus eltévelyedését elemzi Jankovich ebben a művében. Azon túl azonban, hogy feltárja a népi írók mozgalmával járó veszélyek, fonákságok némelyikét, a regény általánosítja az alulról induló értelmiségiek felelősségének kérdését, olyan konfliktusokat is fölvet, amelyek csak 1957 után kerültek irodalmunk érdeklődésének középpontjába, például Darvas Józsefnél (akit már korábban is foglalkoztatott a kiemelkedéssel járó próbatétel), Sarkadi Imrénél, Somogyi Tóth Sándornál. Madár Antal lezüllésének folyamatát, amely végül is a börtönbe vezet, majd a felszabadulás után a tisztító önvizsgálatban és a váratlan halálban jut el a megváltáshoz, Jankovich belülről, mintegy hőse szemléletébe helyezkedve adja elő. A cím nem alaptalanul utal a Bűn és bűnhődésre, valóban egy lázas, háborgó tudat viharos hullámzásait követő, Dosztojevszkijen iskolázott lélektani koncepció érvényesül a regényben. E koncepció nem azért modern és szuggesztív, mert a gyilkosság jelenetében Jankovich a közvetlenül nem motivált cselekedet, az action gratuite megoldását alkalmazza, vagy mert a kivetettség egzisztencialista tételével rokon gondolatok idézhetők belőle ("a lélekről lefeslik a hús és a származás és mindenütt meztelenül didereg, bárhol kerüljön szembe Teremtőjével …"), hanem mindenekelőtt a regényhős emberi életútjának, sorsszerűségének bonyolultsága miatt, mellyel az író általános érvényű mondanivalót sugall. Társadalom és egyén, körülmények és akarat, származás és neveltetés, döntések és mulasztások, várt és véletlen fordulatok összefonódva, együtt határozzák meg az emberi sorsot. Az érett, komoly ember- és világkép, a cselekményesség és az intellektualitás biztos arányérzékkel fenntartott egyensúlya, az írói emlékezésnek és a hős tudattartalmát előtérbe állító szabad függő beszédnek egyaránt helyt adó, hajlékony, esszéisztikus elemeket is beolvasztó nyelv, a szuverén időkezelés (a lineáris időfolyam felbontása s ha nem is tökéletesen megnyugtató, de végiggondolt, funkcióval bíró átrendezése) életművének fontos állomásává teszi ezt a regényt. A mű a hatvanas-hetvenes évek korszerű magyar irodalmi törekvéseinek egyik számottevő előfutára.