Világostól Trianonig

Remegve ragadom meg első lábaimmal a tollat, reszketve mártom azon fekete nedvbe, melly annyi bajt okozott már a világon, és lesujtatva semmiségem iszonyú érzete által, csüggedve fogok az iráshoz. De mégis csakugyan hozzáfogok, mert engedelmes polgára vagyok az állatországnak, s gyűlésünk azt határozá, hogy az állatok megismertetni kötelesek életeiket az emberekkel; irnom kell tehát, de nem magamról fogok irni, mert szerénységem ezt tiltja, s különben is több rokonom irt már önmagáról, egyébiránt pedig fajom annyira el van mindenütt terjedve, hogy eléggé ismeretes vagyok s nem szükség magamról szólanom. Lesznek ugyan, mert a gáncsolók serege vajmi nagy! kik azt fogják mondani, hogy olly megvetett fajból származó állatnak, minő szerencsétlenségemre én vagyok, nem illik az iró állatok közt tényleg föllépni; ezeknek azonban, szerényen bár, de határozottan, csak ezt sugom: az állatországban is meggyujtaték már a haladás szövétneke, s a jobblét sánczai közé diadali pompával vezettetnek be egyenként azon megvetett állatfajok, mellyek eddig onnan kizáratva valának.