Világostól Trianonig

Dr. Lőrincz Lajosnak (1935-2010) dedikált példány.

A dualizmuskori magyar bírósági szervezet folyton változó, alakuló és tökéletesedő formát mutatott. Ilyenképpen állandó törvénykezési szervezetről csak meghatározott periódusokon - gyakorlatilag évtizedeken - belül beszélhetünk. Mind a rendes, mind a külön bíróságok egymást kiegészítő reformok útján nyerték el végleges - quasi klasszikusnak tekinthető - formájukat az első világháború előtt. Értekezésünkben ebből a folyamatból a 19. század utolsó évtizede jellemző eseményeinek még nem vizsgált történéseit elemezzük. Elsőként a Szilágyi Dezső igazságügy-miniszter (1840-1901) nevéhez fűződő királyi ítélőtáblai reformot - korabeli szóhasználattal élve: decentralizációt -, vagyis az 1890. évi XXV. tc. végrehajtásának és a hozzá kapcsolódó bírói szolgálati jogviszonnyal összefüggő modifikációnak (1891 évi XVII. tc.) a lépéseit tárjuk fel. Mindez tartalmazza többek között az újonnan megszervezett ítélőtáblák felállításának részletes eseménynaplóját is. Az értekezés második részében az esküdtszék intézményének magyarországi fejlődését mutatjuk be, kiemelve belőle a két nagy reformer, Hónát Boldizsár és Szilágyi Dezső eredményeit. Különös figyelmet szentelünk az 1867-ben kodifikált sajtóesküdtszéki eljárásnak, majd pedig a Bűnvádi perrendtartás megalkotásával végrehajtott reorganizációnak, s ezek kritikájának - illusztrálva az elméletet a gyakorlatból vett jogesetekkel is. Reményeink szerint e munka mind az alkotmány- és jogtörténészek, mind a gyakorló jogászok, valamint a levéltárosok számara haszonnal forgatható adalékul szolgál majd bírósági szervezetünk históriájának teljesebb megismeréséhez.