Világostól Trianonig

Regényeinek jó ismerői is meglepődhetnek Virginia Woolf Három adomány című kései (1938), de talán legnagyobb ívű és legtágabb perspektívájú esszéjének témaválasztásán, melynek kiinduló kérdését akár ma is feltehetjük: miképp lehet megakadályozni a háborút? Woolfot azonban mindig is foglalkoztatta a háború: regényeiben búvópatakként van jelen ez a motívum, a Három adományban viszont e köré rendezi a szöveget. A kérdés önmagában provokatív, mert retorikailag azt sugallja, hogy választ is kapunk rá. Woolf azonban ennél sokkal tisztességesebb: az egyértelmű végkövetkeztetésekről átcsúsztatja a hangsúlyt a társadalmi és kulturális jelenségeket szálakra szedő gondolatfutamokra, érvelésében pedig nem a háborút kiváltó közvetlen politikai okokat veszi számba, hanem a társadalmi és nemi hierarchiákat, rítusokat, nevelési folyamatokat, a nőiesség és férfiasság fogalmait, az azokban megbúvó mellékjelentéseket, a megjelenítésükben rejlő árnyalatokat elemzi. A társadalmi létezésnek, azon belül pedig elsősorban a társadalmi nemek férfiuralmon alapuló együttélésének sűrű szövevényét boncolgatja igen kritikus szemszögű és finoman cizellált, logikus levezetésekkel, de mégis a jellegzetesen woolfi, képies stílusban. Ekképp a szöveg a maga összetettségében egyszerre láttatja Woolfot, a woolfi írásmódot és az adott történelmi korszakot - ám egyúttal egy több évszázadon átívelő társadalomtörténeti jelenségegyüttest is, mely egészen korunkig (és minden bizonnyal azon túl is) ér.