Az ismeretlen Szahara

„A földre kuporodva beszélgetünk a buddhista misztikáról, ezen a határtalan fennsíkon, amely a látóhatár szélén, Ladak felé, szinte összeolvad az éggel. A világ ezekben a pusztaságokban távoli álomnak tűnik fel, mintha valami láma varázslata más világokba ragadott volna bennünket; egyike azoknak a ritka pillanatoknak, mikor úgy érezzük, mintha énünk kiszabadult volna a valóság kötelékeiből. Az aszkéta, amikor észreveszi, hogy egyikünk követni tudja vallomásaiban és élményeinek kinyilatkoztatásában, magával visz bennünket a misztikus valósulások ismeretlen síkjaiba, lényünk örvénylő mélységeibe, ahol – gyakran rendszertelenül és egymásnak ellentmondóan – hatalmas erők kavarognak, amelyek nem bukkannak ugyan fel mindig a tudat fényének felszínére, mégis egyéniségünk alapját alkotják; az uralom és a kormányzás olyan módszereit magyarázza nekünk, amelyek összekötik az anyagi világot a lelki világgal, és az indotibeti hagyomány szerint előidézik a misztikus újjászületést. És bebizonyítja nekünk, hogyan lehet gyakorlatilag megvalósítani azokat az eredményeket, amelyekről egyikünk oly sokat olvasott azokban a régi tibeti kéziratokban, amelyek bizonyos kulcs nélkül csak talányos írások és furcsa szimbólumok maradnának. Végül szívesen megadná nekünk a lelki beavattatást, feltéve, hogy jó tanítványok szokása szerint vele mennénk elmélkedni, az ő vezetése alatt, tizenkét esztendőre, Tibet valamelyik barlangjába. Ez a szám hirtelen visszaránt bennünket az élő valóságba.”