A költészet Ariadné-fonala

Miért téved oly aggasztóan gyakran a kritika a kortárs költészet megitélésében? Miért nincs szinkronban a közönség és a zseni? Mi a különbség Ronsard és Marlberbe, a dionűszoszi és az apollói költő-alkat között? Miben áll az alluzív módszer? Hogyan váltja föl a lírában a kép az elbeszélést, az érzélkeltetés a leírást? Mi az évszázados Nerval-rejtély kulcsa? Érthetetlen-e Mallarmé? Ki volt Germain Nouveau? Miben és miért versengett Cendrars és Apéollinaire? Mik voltak a szürrealizmus korlátai? Miért ismételhetetlen Paul Valéry költői metódusa? Hová kell sorolnunk Cocteau költészetét? Miben forradalmian új Saint-John Perse „Bóják"-ja? Miért a prózaíró Chateaubriand számít a modern francia líra előfutárának? Mi van Follain és Guillevic verseinek látszólagos hétköznapisága mögött? Mit kell tudnunk Sarah Teasdale-ről? Miért múlja ma fölül Emily Dickinson hírneve Edgar Poe-ét és Walt Wittmannét?
Robert Goffin, a kiváló belga költő ezekre a kérdésekre keres és talál választ, s közben érthetővé teszi az érthetetlent, megközelíthetővé a sokak szemében puszta zagyvaságnak tetsző új költői jelzésrendszereket. Igaz, meglepő módon kerüli el a költészet társadalmi determináltságának problémáit és túlzott gonddal foglalkozik a költők szerelmi életével, de könyve hibáival együtt is érdekes híd a modern lírai törekvések és a régebbi versek élvezetéhez szokott olvasóréteg között.
A szerző az irodalomtörténeti kutatás izgalmasabb részleteibe is bepillantást enged; szinte nyomozni hívja olvasóját, akit hamarosan rabul is ejt az érvelés okossága és világossága, csakúgy, mint az idézett versek, versrészletek bősége és szépsége.