Világostól Trianonig

Senki sem lehet próféta a maga hazájában – tartja a közmondás. Ki tudja, talán épp ennek a képtelenségnek köszönhetem, hogy hosszú időn át rabbiként működhettem abban a különös környezetben, ahol felnőttem, az – ezerszer áldott és ezerszer átkozott Józsefvárosban. Jómagam az úgynevezett Simplon-házban, az eleinte zsidó fiatalok által látogatott Gyenes-tánciskola fölötti lakásban nőttem fel. (A huncut ifjak minduntalan eléírták: in-Gyenes). Mindkét szülőm már ebben a kerületben született. A Édesapám, joghallgatóként és fiatal ügyvédként részt vett a Nagyfuvaros utcai templom körül szerveződő ifjúsági csoport létrehozásában, sőt, Pehr Sándor lemondása után egy ideig annak elnöke lett. (A választáson ellenjelöltként Ságvári Endre lépett fel vele szemben, sikertelenül.) Anyai dédapám, Weisz Chájim (héber nevét én örököltem) a Teleki tér 22.-ben működő szefárd zsinagóga alapítói közé tartozott. Neve ott látható máig az alapítói emléktáblán. Nagyapám, Gold Vilmos, fiatalon az utolsó pesti-zengeráj-ban, a Népszínház u. 28.-ban működött Wertheimer kávéházban lépett fel, a leghíresebb pesti jiddis színésznővel, Littmann Pepivel együtt. Népi színdarabokat, valamint neves jiddis színműveket, például Goldfaden Szulamitját és Anszki A dibbukját adták elő. Nagyszüleim a Zsibárus házban ismerték meg egymást. Röviddel a holokauszt után kicsiny Mátyás téri üzletüket államosították, ezért a Teleki téren, egy bódéban gombot-cipzárt árultak a falusiaknak. Idős korában nagyapám a – csortkovi templomban volt – gabe (templomi elöljáró), szép hangján rendszeresen előimádkozott, nevét ott emléktábla őrzi. Azt hiszem, fölösleges sorolnom tovább, miért szívet melengető számomra ez a könyv. S külön öröm, hogy azt derék tanítványom, Szent-györgyi Ákos valósította meg, akit még bar-micvájára is én készítettem föl. Sok sikert kívánok további munkájához.