Gogol prózájának egyik legfontosabb jellemzője, hogy a legapróbb, jelentéktelennek tűnő részletekből épít fel egész világokat. A kisemberek történetei nála nem egyszerűen hétköznapi epizódok, hanem olyan helyzetek, amelyekben az emberi létezés abszurditása válik láthatóvá. A köpönyeg című elbeszélésben egy hivatalnok életének tragikomikus története bontakozik ki, amely egyszerre szánalmas és megrendítő, miközben egy egész társadalmi rend visszásságait is megmutatja.
A Revizor című drámájában a hatalom és a korrupció kerül a középpontba, de nem realista módon, hanem éles szatírával és túlzással ábrázolva. A történetben egy jelentéktelen figura válik félelmetes hatalmi tényezővé pusztán a félreértések és a félelem miatt. Gogol itt nemcsak a korabeli Oroszországot leplezi le, hanem az emberi természet gyengeségeit is.
A Holt lelkek című regénye talán a legnagyobb szabású műve, amely egyszerre kaland, társadalomrajz és filozófiai parabola. A történet alaphelyzete már önmagában is abszurd, hiszen a főhős halott jobbágyok „lelkét” vásárolja fel, mégis egy egész világ tárul fel mögötte, amelyben az élők és a holtak közötti különbség is elmosódni látszik.
Gogol stílusa nehezen besorolható. Egyszerre realista és fantasztikus, ironikus és tragikus. Írásaiban a humor sosem öncélú, hanem mindig valami mélyebb felismerés felé vezet. Az olvasó gyakran nevet, de ez a nevetés hamar bizonytalanná válik, mert a komikum mögött ott húzódik valami nyugtalanító igazság.
Hatása az orosz és az egyetemes irodalomra óriási. Dosztojevszkij híres mondása szerint „mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk elő”, ami jól mutatja, milyen alapvető jelentőségű volt munkássága a későbbi írók számára. Gogol megmutatta, hogy az irodalom nemcsak tükrözheti a valóságot, hanem képes felnagyítani, eltorzítani és ezáltal mélyebben megérteni azt.
