1880. augusztus 26-án született Guillaume Apollinaire, a modern költészet egyik úttörője
1880. augusztus 26-án született Guillaume Apollinaire, a 20. század eleji európai irodalom egyik legeredetibb és legnagyobb hatású költője. Életműve különös átmenetet képez a 19. század szimbolizmusa és a modern avantgárd között: egyszerre őrzött meg valamit a hagyományos líra dallamosságából, miközben merészen bontotta fel a vers addig megszokott formáit.
Apollinaire Rómában látta meg a napvilágot Wilhelm Albert Włodzimierz Apolinary Kostrowicki néven. Édesanyja lengyel származású volt, apjának személye bizonytalan maradt. Gyermek- és ifjúkorának egy részét Itáliában és Monacóban töltötte, majd Párizsban telepedett le. A századforduló francia fővárosa ekkor az európai művészeti élet egyik legfontosabb központja volt, Apollinaire pedig hamarosan annak sűrűjébe került.
Barátságot kötött korának számos jelentős festőjével és művészével, köztük Pablo Picassóval, Georges Braque-kal és Henri Rousseau-val. Nemcsak költőként, hanem műkritikusként is fontos szerepet játszott az új irányzatok elfogadtatásában. Korán felismerte a kubizmus jelentőségét, és olyan művészeti törekvések mellé állt, amelyeket a közönség és a kritika jelentős része kezdetben értetlenül vagy ellenségesen fogadott.
Költészetének egyik legfontosabb kötete az 1913-ban megjelent Szeszek (Alcools). A könyv verseiben múlt és jelen, mítosz és nagyvárosi élmény, szerelem és veszteség különös természetességgel olvad össze. Apollinaire elhagyta a hagyományos központozást, szabadabban kezelte a vers szerkezetét, és a modern városi élet olyan elemeit is költői témává emelte, amelyek korábban idegennek számítottak a lírától. Vonatok, hidak, utcák, plakátok és az új technika világa ugyanúgy helyet kapott verseiben, mint az emlékezés és a szerelmi bánat.
Talán legismertebb költeménye, A Mirabeau-híd egyszerre modern és időtlen szerelmi vers. A Szajna folyása az elmúlás jelképévé válik benne, miközben a visszatérő sorok szinte dalformát adnak a személyes veszteségnek. Ez a kettősség – a formai újítás és a mélyen emberi érzelmek összekapcsolása – Apollinaire költészetének egyik legfontosabb sajátossága.
Még látványosabban szakított a hagyományokkal a Kalligrammák című kötetében. A kalligrammák olyan képversek, amelyekben a szöveg elrendezése maga is képet alkot. Egy vers sorai például esőcseppekként hullhatnak lefelé a lapon, máskor egy tárgy vagy alak körvonalát rajzolják ki. Apollinaire ezzel a költészetet és a képzőművészetet kapcsolta össze, s olyan lehetőségeket nyitott meg, amelyek később az avantgárd számos irányzatára hatással voltak.
Nevéhez kötődik a szürrealizmus kifejezés elterjesztése is. Bár maga Apollinaire még nem tartozott a később André Breton körül megszerveződő szürrealista mozgalomhoz, műveivel közvetlenül előkészítette annak világát. A „surréalisme” szót 1917-ben használta egyik műve kapcsán, és az elnevezés néhány évvel később egy egész művészeti irányzat neve lett.
Az első világháború kitörésekor Apollinaire önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1916-ban a fronton súlyos fejsérülést szenvedett, amelyből ugyan felépült, szervezete azonban meggyengült. Két évvel később, 1918. november 9-én, mindössze harmincnyolc évesen halt meg Párizsban a spanyolnátha-járvány következtében. Halála különösen tragikus időpontban következett be: mindössze két nappal élte túl az első világháborút lezáró fegyverszünetet.
Rövid élete ellenére Apollinaire rendkívüli hatást gyakorolt a 20. századi költészetre. Művészete hidat képezett a régi és az új között: képes volt megőrizni a líra zeneiségét és érzelmi erejét, miközben felszabadította a verset a hagyományos formai kötöttségek alól. A dadaizmus, a szürrealizmus és a későbbi vizuális költészet egyaránt sokat köszönhet neki.