Nápolyi Johanna
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
„Johannával – írja Passuth László – huszonhét éves koromban találkoztam, az avignoni várban. Egészen más volt, mint ahogy ifjúkorom emlékvilágában kialakult könnyűvérű, férjgyilkos nápolyi királynő figurája. Az avignoni Pápák Várának hagyománya tragikus sorsú, ártatlanul üldözött, ragyogó szépségű s szellemű fiatal nő képét rögzítette az utókor számára.
Megoldani az aversai bűntett csomóját s kialakítani a megközelítően hiteles Johanna-képet: ez lett számomra a következő esztendők kedves feladata.
A kérdés: bűnös-e Johanna, s ha igen, mennyiben, férjének, Endrének meggyilkolásában – hosszú időn át foglalkoztatta a kor uralkodóit, diplomatáit, de a krónikásokat is, s olyan szellemi emberek, mint Petrarca és Bocaccio is elmondták a véleményüket. Minthogy a közvetlen tetteseket gyorsan elhallgattatták – soha nem derült teljes világosság a tragikus aversai éjszaka történetére és motívumaira.
Több mint három évtizeddel ezelőtt írtam a Nápolyi Johanná-t. A hazai történelem akkori dogmája: Johanna feltétlen bűnössége volt. Így nem volt veszélytelen megbontani a hagyományt, megkísérelni e hatszás esztendős per újrafelvételét. Johanna alakja lényegében most is úgy áll előttem, miként kialakult a regény írása során.”
Szerző:
Passuth LászlóKiadó:
Athenaeum KiadásKötéstípus: keménykötés védőborítóval
Nyelv: magyar
Oldalszám: 582
Állapot: közepes
Egyéb állapotjellemző:ex libris, foltos papír védőborító, papír védőborító szakadozott, foltos borító és ajándékozási bejegyzéssel
Egyéb megjegyzés:
Kategóriák
Az antikvárium 2026. augusztus 13-23. között zárva tart!
Az antikvárium 2026. augusztus 13-23. között zárva tart. A személyes átvétel és a postázás szünetel, a beérkező megrendeléseket 2026. augusztus 24-től dolgozzuk fel. Megértésüket köszönjük!