Irataim az emigráczióból I.

Kifejezhetetlen érzelem-vihar dulta lelkemet, midőn a világosi fegyverletétel hontalanná tett.
Nincs szó, mely arról fogalmat adhatna.
Leborultam hazám földjére, mielőtt határán átlépnék; - zokogva nyomtam reá a fiui szeretet bucsucsókját; - egy csipetnyi port vettem belőle magamhoz; - még egy lépés, és - - - ugy valék, mint a tört hajó roncsa, melyet a szélvész kidob a homokra egy sivatagon.
Egy török főtiszt, »Alláh«-t emlitve, üdvözölt barátságosan; - elvezetett a fekhelyhez, melyet isten szabad ege alatt számomra készittetett barátságosan, és - - - kardomat kérte; lesütött szemmel, mintha szégyenlené, hogy török magyart lefegyverez. 

A címlap előtt Kossuth Lajos fekete-fehér képével illusztrált.