A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása

A hidegháború után kialakuló politikai és ideológiai világhelyzetet elemző, a történelem lehetséges forgatókönyvét vizsgáló immár könyvtárnyi irodalomból hatását tekintve kiemelkedik Samuel P. Huntington 1996-ban megjelent könyve. Az amerikai politikatudós, a Harvard Egyetem professzora Francis Fukuyama gondolatait, „a történelem végét” hirdető elméletét bírálva jutott arra a megállapításra, hogy világunkat a szovjet kommunizmus összeomlása után nem a nyugati liberális demokrácia végleges diadala határozza meg, hanem a különböző vallásokon és kultúrákon nyugvó civilizációk összecsapásai.

Más szóval, a sokak által egyetemesnek – a történelem végcéljának – tekintett vagy hitt „nyugati demokrácia” elterjedése helyett Huntington szerint arra kell felkészülnünk (s annak a jeleit látjuk már ma is), hogy a különböző kultúrák és civilizációk egymással jobbára összeegyeztethetetlen értékei és érdekei újra és újra konfliktusokat, hidegháborúkat és a civilizációs törésvonalak mentén föllángoló helyi háborúkat okoznak. S a Nyugat – pontosabban a nyugati civilizáció – puszta fennmaradásának az a feltétele, hogy elfogadja: érdekeit egy többcivilizációs világrendben kell érvényesítenie, s a modernizáció nem jelenti azt, hogy a kínai, a buddhista, a hindu, az iszlám, az ortodox keresztény vagy épp a még csak kialakulóban lévő afrikai civilizáció átveszi a nyugati – vagy amerikai – értékeket. Mert olyan illúzió ez, amely nemcsak a civilizációk közti konfliktusok békés rendezését nehezíti, hanem azt is, hogy a Nyugat – lemondva saját egyetemességének hitéről – megőrizhesse egyediségét.