Világnak virága - Nyár

Czigány Györgynek (1931-2026) dedikált példány.

Isten a világba rendet teremtett. Az esztendő a legkerekebb időegység, s a természet körforgása az évszakok változásaiban nyilvánul meg: a tavaszi újulásban, a nyári gazdagságban, az őszi érettségben s a téli nyugalomban. Ezt a rendet a Nap járása idézi elő, s ez határozza meg az ember életét és munkáját is.
A régi ember, együtt élve a természettel, még jól tudta ezt. Az esztendőt kerek egésznek érezte. Ezt igazolja a Galga mentén megőrzött találós mese is:
„Kerek istenfája,
Szép tizenkét ága,
Szép tizenkét ágának
Ötvenkét virága.
Ötvenkét virágán
Három aranyalma.
Aki ezt kitalálja.
Hull az áldás arra."
A kerek istenfája az esztendő, tizenkét ága a tizenkét hónap, ötvenkét virága az ötvenkét hét, a három aranyalma pedig három legnagyobb ünnepünket jelenti: a karácsonyt, a húsvétot és a pünkösdöt.
Az esztendő tizenkét hónapjában a természet - és így az ember is - különféleképpen viselkedik. Ezért bontottam az évet a tizenkét állatövi jegynek megfelelően, hiszen ezt a rendet érezve éli életét az emberiség több ezer éve, s - akár hisszük, akár nem -, ez a rend ma is működik. Csak észre kell venni. Isten teremtette ilyennek a világot. Középkori templomaink belső falán még megtalálhatók az állatövi jegyek ábrázolásai, s régi kazettás mennyezetű templomaink képei ma is elemezhetők e rendszer alapján. Ez nem merev rendszer, egy-egy hónap sajátosságai átfedhetik egymást.
A régi ember tudta, hogy mint teremtménynek kötelessége, hogy az isteni rendet fönntartsa. A természetet nem akarta leigázni, hanem művelte azt.
A rendet fönntartani nem mindig könnyű, hiszen a gonosz lélek mindig arra törekszik, hogy a világot megszentségtelenítse, rendetlenné tegye. Történelmünk során azonban mindig adatott olyan hős, aki a világot szent és példaadó életével újjáteremtette, a rendetlenséget megszüntette, s Isten szentségét jelenítette meg. Ilyenek voltak szent királyaink is. Fontos, hogy ők ma is utat mutassanak, mintát adjanak nekünk.
E gyűjtemény azért íródott, hogy a régi ember életében jelen lévő rendet közvetítse, s ősi szokásainkon-, szent hőseink példáján keresztül, meséink, dalaink, imádságaink megismerésével a mai gyermekeket hozzásegítse ahhoz, hogy e kincseket szívükbe ültetve hazataláljanak abba a világba, ami emberhez közeli s Isten előtt kedves. Hiszen e rend ma is megvalósítható.
Mítoszaink, ősi mondáink is előkerülnek e lapokon. Más népek mítoszaival szemben a mi mítoszaink ma is élnek, hiszen a szeretet az alapjuk, s magyar keresztény hitünkbe épülve már nem mítoszként, hanem élő hitként adhatják mintáját ma is életünknek.
A régi ember tudott ünnepelni. Ünnep alkalmával a Föld az Éggel összeér, s lelkünk Istenhez emelkedik. A visszatérő ünnepeknek olyan tartalma van, amit Isten rendelt, szent hőseink élete példa, s mindegy, hogy melyikük mikor élt.