Vasárnapi jegyzetek

Ezeket a jegyzeteket 1987. végén kezdtem írni Győri Béla felkérésére. Előzőleg oldották fel eltiltásom, de nem keresett meg senki, nem rohantak meg a szerkesztőségek munkaajánlatukkal. Akkor már utána voltunk az első lakitelki Találkozónak és javában szerveztük az MDF-et. Az irodalmiból keményedő politikai küzdelem lett, a hatalom számontartotta minden lépésemet és én is számontartottam azokat az embereket, akik vették a bátorságot, hogy a hallgatólagos rosszallás ellenére – ami esetenként veszélyesebb lehetett rájuk nézve – megkerestek. Számot tartottak rám, mint íróra.
     Mert úgy kezdtem jegyzetírói szereplésem. Noha már politizáltam.
     Ezt a hangütést soha nem igyekeztem megváltoztatni. Akármennyire is aktuális volt az a kérdés, amelyhez hozzászóltam, az írói megközelítést soha nem adtam, nem adhattam fel. Emiatt sokan megszóltak később.
     Írásaim, hangom, indulataim sok ellentétes érzelmet váltottak ki. Ennek örülök, mert az volt a célom: írói szóval buzdítani, védeni, nagyobb részvételre és cselekvésre bátorítani azokat, akik a nagyon nehéz esztendőkben is kívül és alul maradtak és ostorozni, leleplezni azokat, akik ugyanennek a küzdelemnek a vámszedői voltak és azok ma is.
     Azt hiszem, nyugodt lélekkel tárhatom most az olvasó elé ebben a formában is elhangzott gondolataimat, mert így ellenségeim és barátaim egyaránt láthatják, hogy mennyire egyszerű dolog mindez: egy ember él a megszerzett szabadsággal és azt mondja, amit gondol. Ettől egy-egy pillanatra védtelenné válik, de ez a védtelenség erőnek bizonyul később.