Vadászkrónika

Jurán Vidort már fiatalkorában magával ragadta a vadászszenvedély és a természet iránti olthatatlan rajongás. Eleinte még édesapjával vadászott, később – tanítói és iskolaigazgatói állása mellett – vadász- és természetvédő egyesületek tagja, író és lapszerkesztő is volt. Nemcsak vadászélményeiről, hanem kiállításokról és egyéb aktuális témákról is írt, fegyvertechnikai, vadászjogi és vadvédelmi kérdésekkel is foglalkozott. Szerepe volt a zerge, a barna medve és a túzok vadászatának betiltásában. Azok közé a vadászegyéniségek közé tartozott, akik a vadászkultúrát nemes módon képviselik, s jó tolluk révén népszerűsíteni is tudják.

„Minden vérbeli vadász élete tulajdonképpen egy-egy vadászkrónika.” – vallotta. Az ő fél évszázados vadászmúltjának krónikáját képező kéziratok az első világháborúban – amely alatt ő maga határőrként szolgált – megsemmisültek, ám azok, amelyeket 1929 és 1945 között az általa szerkesztett felvidéki Vadászlap leközölt, megmaradtak. A szerző eredetileg ezekből válogatva állította össze a Vadászkrónika című kötetét, melynek tartalma a Motesíky Árpád által szerkesztett Szepességi vadászhistóriák elbeszéléseinek zömével együtt képezi e mostani kötet anyagát.

Őzek, szarvasok, vaddisznók, fajdok, rókák a főbb szereplői a könyvnek, és persze a vadászok és kopóik „a Kárpátok életének soha meg nem álló, élő filmszalagján…”