Ujabb nemzeti dalkönyvecske
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
Jelenkori magyar költők verseiből
E helyen mindenekelőtt köszönetemet akarom kifejezni azoknak, a kik szívesek voltak verseiket e könyv számára átengedni, s a kik midőn ezt tették, velem együtt abból a helyes szempontból indultak ki, hogy Magyarországon az ilyen anthologiáknak csak üdvös hatása lehet. Nálunk a költők olvasó-közönsége oly csekély, hogy az utolsó tíz évben a könyvpiaczon megjelent versköteteknek alig 2-3 százaléka bírt kiadót találni; a többi egytől-egyig az illető szerzők költségén jelent meg. S ne higyje senki, hogy e "többi" alatt a kevésbbé jelentékeny írók értendők. Nem. Tarózkodni akarok nevek megnevezésétől, mert ez az illetőknek tán roszszul eshetnék: de legjobb tudomásom szerint állíthatom, hogy még egynémely oly költőnk is ez úton bocsátotta közzé költeményeit, kinek neve eltörölhetetlenül be van vésve irodalmunk történetébe. A dolgok ilyetén állása mellett a költőink iránti érdeklődés fölkeltésének egyik leghathatósabb módját abban találom, ha olcsó áron, az ajándék-könyvek kedvelt és kelendő formájában mintegy ízelítőt nyujtunk a közönségnek az ujabb magyar lyrából.
Szerkesztő: Radó Antal
Kiadás Helye:
BudapestKötéstípus: vászonkötés
Nyelv: magyar
Oldalszám: 431
Állapot: jó állapotú
Egyéb állapotjellemző:megdőlt könyvtest, foltos lapélek, foltos, elszíneződött lapok és ceruzás bejegyzések/jelölések
Egyéb megjegyzés:
Kategóriák
Az antikvárium 2026. szeptember 23-25. között zárva!
Az antikvárium 2026. szeptember 23-25. között zárva tart.
Ebben az időszakban beérkezett megrendeléseket 2026. szeptember 28-tól dolgozzuk fel. Megértésüket köszönjük!