Találkozások

Tizenegy írás – tizenegy életfoszlány. Egyik sem befejezett „elbeszélés”: az élet maga fejezi be a történeteket. Ami az emberrel történik, talán még megálló sem: mind csak egy folytonos vonal önkényesen kijelölhető, többé-kevésbé jellemző pontja. Helyzete előzményekre, folytatásra, meghatározó erőkre utal. Társadalomra. Korra. Tizenegy írás, és mind a tizenegy másmilyen: az író, akár a mesterember, az anyag és megformálás követelményei szerint válogatja nyelvi szerszámait. Mégis- vagy éppen ezért?- valamennyi magán viseli a keze nyomát. Mind drámai fogantatású, a dísztelenségig – díszlettelenségig egyszerű- a robbanó erejű kifejezés érdekében. Mindnek más a hőse, más életkorhoz kötődik: a kötet így egységes ívű, az emberéletet követi végig a gyermekkortól a halálig, sőt még azon túl is: a kötet utolsó misztikus-groteszk írásának tárgya maga a „megmaradás.” A színtere is mindegyiknek más. És mégis egy. Az emberi én bonyolult világa. Ahol a kívül-belül meghatározott, mégis szédítően szabad és magára hagyott ember vívja örök harcát a magány ellen a szeretetért, az élete értelméért. Az emberségért. Ezt a harcot figyeli és ábrázolja Göncz Árpád. Kegyetlen részvéttel.