Menny és pokol

Emanuel Swedenborg (1688, Stockholm – 1772, London) korának elismert polihisztora, XII. Károly hadmérnöke és királyi szenátor volt. Ötvenöt éves koráig közel huszonöt kötetet publikált az ásványtan, matematika, csillagászat, anatómia és filozófia témakörében.
1745-ben, Londonban történt élete döntő eseménye; megjelent előtte Isten küldötte, és feladatként rótta rá az egyház megújítását. Megengedtetett számára az átjárás a túlvilágra.
A Biblia és a héber nyelv elmélyült tanulmányozása után tette közzé több kötetes szentírás-magyarázatait és hihetetlennek tűnő beszámolóit a halál utáni létről. Tudós emberhez méltón mindvégig misztikus elragadtatás nélkül, világos, szigorú stílusban írt.
Bár a Menny és pokol című művében elsősorban a túlvilágról szól, mégis – oly sok gondolkodóval ellentétben – egy cselekvő, szeretettel teljes evilági élet lehetőségét tárja elénk. Vallja: a szeretetből vagy önzésből fakadó tetteinkkel építjük magunkban a mennyet, illetve a poklot.
„A mennyet s a poklot is magadban hordozod:
Bármelyiket kívánd, mindenhol azt kapod.”
Angelus Silesius: Kerúbi vándor (Kurdi Imre fordítása)

„Végül szabad még a három menny angyalairól olyan titkot kijelentenem, amit eddig senki sem tudott; mivel a fokozatokat eddig meg nem értették; hogy tudniillik minden angyal és minden ember legbenső és legmagasabb fokkal rendelkezik, ami az ő legbensője, amelybe az Úr Istenije legelőször és legközvetlenebbül behat, és ahonnan a többi benső, amelyek nála a rend fokozatai szerint sorakoznak, rendben tartatik. Az angyaloknak és az embereknek ezt a legbensőjét lehet az Úr bejáratának (ajtónak), és náluk az Úr tulajdonképpeni lakásának nevezni. Ennél a legbensőnél és legmagasabbnál fogva ember az ember, és lehet őt az oktalan állatoktól megkülönböztetni, mert azoknál ez hiányzik. Ezért van az, hogy az Úr az embert bensője szerint, ami lelke és érzelme birodalma, magához emelheti, hogy Őbenne higgyen, szeretettel hozzá forduljon, és hogy Őt lássa, és hogy az értelmet és a bölcsességet befogadhassaa, és eszesen beszélhessen. Innen ered örök élete is.”
(E. Swedenborg)