Médiaretorika

Összerezzenek, ha egy-egy beszélgetésben szóba kerül. Nem tudom eldönteni, hogy védjem vagy figyeljem, hogyan állja ki a próbát. „Az üres retorikán túl”, intik le, azután próbálják leleplezni: „a retorikának semmi köze, ahhoz, amit mondunk”, vagy figyelmeztetik, „ne manipulálj a retorikával”, és végül belátják „ez csak retorika”.
Még mielőtt letenné a könyvet, abban a hitben, hogy védőbeszédet tart a kezében, megnyugtatom a nyájas Olvasót, nem a retorika apológiája ez a kis kötet.
Nincs ugyanis ok arra, hogy karddal, szóval, könyvvel védjük a védhetetlent. Ez tényleg csak retorika. Éppen úgy csak, ahogyan a kommunikáció, a benyomások, a találkozások; az élet. Csak. Amikor ezt mondjuk, valószínű, hogy végeredményben a megismerés legmélye felé indultunk. Miért kellene hát ezt sietve elrontanunk?
Ezúttal csak retorikáról lesz szó. Pontosabban arról, hogy ez a csak mire elég. Még pontosabban arról, ez a csak hogyan foglalja magában a médiát. Arról lesz szó, miként retorikus a média.
Ez a könyv csak egy állítás. Állítása annak, hogy létezik médiaretorika, és hogy ez a médiaretorika egy új, izgalmas felületét kínálja a mediatizált világ működésének és jelentéseinek.
Ez a könyvecske csak egy kérdés. Kérdés a felől, milyen látásmód kínálkozik a médialátványhoz, milyen hallás a médiahallgatáshoz, milyen felismerések a médialéthez. És válaszkísérlet azért, hogy újabb kérdések születhessenek.
Ez a könyv bizonyíték: egy csakból ennyit kihozni, erre tényleg csak a retorika képes.