Magyarok és románok I-II.
A Magyar Történettudományi Intézet Évkönyve 1943
A Magyar Történettudományi Intézet 1943. és 1944. évi Évkönyve több szerző feldolgozásában azt a kapcsolatot tárgyalja, amely a magyar és a román nép, államiság és kultúra között az évszázadok folyamán fennállott.
Évkönyvünk így műfaját tekintve látszólag azon gyűjteményes és kollektív munkák sorába illeszkedik, melyek az európai tudományban az utolsó évtizedek folyamán viszonylag nagy számban láttak napvilágot - szoros és aktuális összefüggésben az egyes népek érdekeivel, sőt érdekellentéteivel. A nemzeti történettudományok e művekben többnyire egy zárt és merev érv-rendszert dolgoztak ki és szegeztek szembe a másik fél álláspontjával. Igy elkerülhetetlenné vált, hogy a história a politika pórázára kerüljön s gyakran nyiltan is bevallva készségét, a mindenkori államvezetéstől várjon útmutatást, sőt egyenesen irányítást. A büszke kutatói apparátus, a hatalmasan áradó dokumentáció sok esetben csak arra szolgált, hogy külsőséges tekintélyt adjon oly a priori tételeknek, melyek függetlenül a részletmunka eredményeitől változatlanok s - tekintettel a hozzájuk fűződő vélt vagy valóságos érdekekre - egyenesen érinthetetlenek maradtak.
Kötéstípus: puha papírkötés
Nyelv: magyar
Oldalszám: 1251
Állapot: jó állapotú
Egyéb állapotjellemző:ex libris és foltos borító
Egyéb megjegyzés:
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
Kategóriák