Ugrás a tartalomhoz

Kultúra és terror

Előjegyezhető

Utánvéttel is kérheti!

Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.

Prohászka papi tevékenységének kezdete óta szakadatlanul közvetlen érintkezésben volt a legszegényebb néposztállyal. Színről-színre látta testi, lelki, gazdasági nyomorát, és szívből „szánta a sereget”. Ennek a társadalmi rétegnek sorsa, a munkáskérdés, kitágított értelemben a társadalmi kérdés, a legteljesebb valóság és átéltség erejével harsogott bele lelkébe; s megnyílt szelleme, mely oly élénk visszhangot adott minden emberi szükségletre, nem térhetett ki korunk e legégetőbb nagy problémájának alapos tárgyalása elől, nevezetesen az evangélium követelményeivel való összemérése elől.

Már első dolgozatában teljes fegyverzettel lépett ki a porondra, és sohase fogyott ki a szociális fogékonyságból, buzgalomból, eszmékből. Ez a semmiféle külső tekintettől ki nem kezdhető evangéliumi szociális érzéke vezette, mikor működése területének szélesbülésével nagyarányú tevékeny részt vett a legkülönfélébb gyakorlati társadalmi föladatokat és igényeket szolgáló mozgalmakban és egyesülésekben. Ez a kötet elsősorban a visszavonultság és alapvetés korszakának nagyobb elméleti dolgozatait tartalmazza. Az általános hallgatás közepette emelte föl először átható szavát a gyökeres társadalmi orientáció érdekében, és mindjárt egészen új hangokat ütött meg. Sokunknak még ma is szokatlan ennek a tiszta evangéliumi szónak nem egy hangja. De a jövő nemzedék alighanem éppen ezekben a dolgozatokban fogja megbámulni és tisztelő elismerésével elhalmozni Prohászka sas-szellemének korát messze megelőző nemes szárnyalását.

Kiadási év: 1997

Kiadás Helye:

Budapest

Kötéstípus: puha papírkötés

Nyelv: magyar

Oldalszám: 147

Állapot: jó állapotú

Egyéb állapotjellemző:karcos borító

Egyéb megjegyzés:

Kategóriák