"Ékes párták, leesni áhítók"

Ágh Istvánnak (1938-2025) dedikált példány.

A vőfélyversek vizsgálata mind ez ideig a néprajzkutatók részéről meglehetősen elhanyagolt területnek számított. Nem tartották őket réginek, sem klasszikus értéknek. Figyelmük két területen vetődött rájuk: 1. a lakodalmi szokások leírásánál, 2. a kéziratos vőfélykönyvek néprajzi adattárakba történő gyűjtésekor. Káliz Sajtos József munkája most ezt a hiányt igyekszik pótolni a vőfélykönyvek, vőfélyversek reflektorfénybe állításával.Falujában, a Fejér megyei Soponyán két kéziratos vőfélykönyv maradt rá, amelyeket könyvében elemez. A vőfélyversek révén igyekszik bemutatni a soponyai, a mezőföldi, a dunántúli, alföldi, és a határon túli – délvidéki, felvidéki és erdélyi – lakodalmi szokásokat. Ahol lehet, rámutat az azonosságokra és a különbözőségekre az egyes vőfélyversek esetében. Így a földrajzi kapcsolódás, a szövegek mozgása is kirajzolódik.Figyelemre méltó módon kimutatja a vőfélyversek eredetét, kapcsolatát a magyar közköltészettel, egyes énekmondóink, költőink (Tinódi Sebestyén, Balassi Bálint, Pálóczi Horváth Ádám, Csokonai Vitéz Mihály) verseivel; s hogy a közköltészet egy-egy gyöngyszeme miképp él tovább népdalainkban.Mellékletben a két soponyai vőfélykönyv betűhű szövegét is közli Káliz Sajtos József, akinek könyvét Dr. Lukács László néprajzkutató, egyetemi tanár ajánlja a költészet, a folklór iránt érdeklődő Olvasók figyelmébe. Káliz Sajtos Józseffel egyetértésben állíthatjuk, hogy a könyvében közreadott lakodalmi versek értékesek, a jelen és a jövő számára megőrzésre, felhasználásra érdemesek.