Csipike a boldog óriás

Részlet a könyvből:
Az Óriásnagy Bükkfa levelei már hullófélben voltak - az idő mégis kellemes maradt. Az őszi nap annyi szeretettel mosolygott a vidékre, hogy az esti harmat se tudta lehűteni a levegőt.
Meleg volt az éjszaka nagyon. Csipike nem tudott elaludni, pedig Kukucsi nagy buzgalommal mutatta neki a jó példát.
- Melegem van, Kukucsi - jelentette ki Csipike, de válasz nem érkezett, ami nagyon rosszul esett az álmatlannak. - Látod, Kukucsi - bökte oldalba barátját és hálótársát -, ezt nem szeretem én nálad. Téged csak az alvás érdekel, meg az evés. És a földalatti turka-fúrka. Réz Úr se különb. Úgy csillogott ott a sarokban - igen-igen, Réz Úr, csilloghatsz, rólad beszélek -, mintha minden érdekelné, közben nem érdekli semmi. Madárral és Nyúllal se vagyok különbül. Kicsi vagyok én, mindnyájatok között a legkisebb, a törpe... törpe-törpe, de a lelkem az óriási!