Ugrás a tartalomhoz

A Nemzeti Színház százéves története I-II.

Előjegyezhető

Utánvéttel is kérheti!

Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.

A Nemzeti Színház százéves története/Iratok a Nemzeti Színház történetéhez

A Nemzeti Színház százéves történetének megírását az 1937. esztendő tette időszerűvé, mikor a Pesti Magyar Színház megnyitásának századfordulóját ünnepeltük. Az 1940. esztendő, melyben száz esztendeje annak, hogy ez a Pesti Magyar Színház Nemzeti Színházzá lett, meghozta a munka befejezését.
Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy most ismételten köszönetet mondjak mindazoknak, akikkel szemben hálámat már a munka először megjelent II. kötetének előszavában kifejeztem; elsősorban Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak, Domanovszky Sándor egyetemi tanár úrnak, a Pázmány Péter Tudományegyetem e. i. rector magnificusának és Németh Antal úrnak a Nemzeti Színház igazgatójának, kik más, fontosabb elfoglaltságuk mellett is meleg érdeklődésükkel kísérték munkámat s akiknek érdeme, hogy a Nemzeti Színház százéves története nem maradt töredék. 

Kötéstípus: puha papírkötés

Nyelv: magyar

Oldalszám: 1459

Állapot: jó állapotú

Egyéb állapotjellemző:foltos borító

Egyéb megjegyzés:

Kategóriák