A jelen geologiája
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
A természettudományi társulat kebelében most két éve Dapsy László úr pendítette meg azt az eszmét, hogy venné fel a társulat működése ágai közé külföldi jeles népszerű természettudományi műveknek magyar nyelven való kiadását. A választmány előterjesztésére az 1872. januárban tartott közgyűlés az új működési ág létesítését jóváhagyta, s a kibocsátott felhívásra április hónapban már annyi aláíró érkezett, hogy a vállalat biztosítva volt, és megindításához hozzá lehetett fogni.
A kiadandó munkák első kötetéül a választmány Bernhard von Cotta „Die Geologie der Gegenwart" czímű művét szemelte ki, melynek első kiadása német nyelven 1866-ban jelent meg, s azóta öt év alatt már két új kiadást ért. Maga a fordítás alólirottra, revisiója pedig Dr. Hofmann Károly úrra a kir. földtani intézet főgeologjára bízatott. Nem mulaszthatom el, hogy szives fáradságáért, becses tanácsaiért és útbaigazításaiért, melyekkel a fordítás sikerét és hűségét igen tetemesen előbbre segítette, Dr. Hofmann úrnak e helyütt is őszinte köszönetet ne mondjak.
Kötéstípus: vászonkötés
Nyelv: magyar
Oldalszám: 472
Állapot: sérült
Egyéb állapotjellemző:sérült/szakadt borító, foltos borító, szakadozott borító-/lapszélek, tulajdonosi bejegyzéssel, hullámos lapok és foltos, elszíneződött lapok
Egyéb megjegyzés:
Kategóriák