Székely népballadák

Bokrétát kötöttem a székely népballada-költészet legszebb virágaiból, szeretettel nyújtom át nektek, magyar testvérek. Aki ezt a bokrétát kötötte, e virágok egy részét maga gyűjtögette ifjúkorában, s keblébe rejtve hozta fel a székely havasok közül az anyaország szívébe. E néhány szál virággal indult „hódító" útjára a tizenhétéves gyermekifjú, s megfutván negyven esztendőnél hosszabb írói pályáját, a szülőhazájába tán örökidőre visszatérő öreg ember e bokrétával búcsúik tőletek... Úgy érzem, hogy tartozom e bokrétával nemcsak magyar testvéreimnek, kik a székely gyermekifjúnak szállást adtak s az esztendők során szívünkbe fogadtak, de tartozom szülőföldemnek is, szülőföldem népének, melynek költészetében gyökeredzik az én olyan-amilyen költészetem. Akarom, lássátok. Magyar testvérek, mely gazdag lelkű nép az én népem, ezidőszerint e világnak minden népe közt a legszomorúbb. 

Székási Sacelláry Pál (1896–1934) ex librisével.