A magányos szamuráj

A kitűzött napon Kojiro átevezett Kokurából a Funa-szigetre, jóval a kezdési időpont előtt. Ellenfele késett, ez azonban aligha lehetett szokatlan, mivel Shimonoseki távoli, északkeleti részéről indult, és a szoros áramlatai gyorsan változtak. Tekintettel arra, hogy Kojiro egyedi kardot viselt, valamint arra, ahogyan vívott vele, várakozás közben valószínűleg azon töprenghetett, vajon miféle karddal jár ellenfele. Hosszú várakozást követően, ami némi türelmetlenséget okozott Kojirónak, Musashi csónakja végül felbukkant. Amint a csónak a parthoz ért, és utasa kilépett a sekély vízbe, Kojiro belepislogott a víztükörről visszaverődő ragyogásba, hogy felmérje az embert és a pengéjét. Amint szeme előtt kirajzolódott a négy láb hosszú fakard, amit Musashi útközben faragott egy evezőből, Kojiro első gondolata csak az lehetett: „Ki az ördög ez?” Évszázadok óta sokan tették fel ugyanezt a kérdést, ha nem is ebben a formában. Mire Musashi 1645. május 19-én eltávozott az élők sorából, már legalább negyven éve szájról szájra jártak és színesedtek a róla szóló történetek. A Tokugawa-rezsim opportunista légkörében egyre nőtt annak az embernek a hírneve, aki támogatók és elődök nélkül lett korának valószínűleg legjobb kardvívója, s aki mindeközben megőrizte szabadságát, függetlenségét.