A magyar tüzér

"Rendületlen bátorság és kitartás jellemzi a tüzérséget. Ágyúinak elvesztése kimagasló vitézségéről tanúskodik és csak annak a csapatnak válik szégyenére, melynek a tüzérséget oltalmazni kellett volna. Az ágyúk elvesztése jelenkorunkban az, ami a múltban a zászlók elvesztése volt. Az a hadsereg, amely tüzérségét elvesztette, becsületének zászlaját is ott hagyta a visszavonulás sáros, piszkos, agyontaposott országútján!" (Waldstatten: Taktik.)
Ezt tanultuk a nagy háború előtt, így viselkedtünk a háború alatt! Ágyúink elvesztése ritka és indokolt esetekben történt és én nem tudok esetet, amely fegyvertársainknak szégyenére vált volna!
Egy nagy bajunk volt a háború elején, hogy kevesen voltunk. A tüzérek minden alkalommal kérték, követelték az ágyúk, tarackok - különösen a hadosztálytüzérség - számának felemelését és az elavult mintájú tarackok és hegyiágyúk kicserélését, de erre soha sem volt pénz. Egy 1912-ben tartott értekezleten a tüzérség képviselője arra figyelmeztette az új hegyi ágyúk megrendelését ellenző bizottsági tagokat, hogy „azt a pénzt, amit a tüzérség rovására megtakarítunk, háború esetén gyalogságunk vérével fogjuk megfizetni". Sajnos, ez 1914-ben be is következett! Támadásra nevelt gyalogságunk, a tüzérségi előkészítés eredményét be sem várva, támadott és hihetetlen mérvű veszteségeket szenvedett.
Reméljük, hogy Honvédségünk vezetői mindent el fognak követni, hogy azok a hibák, melyeket a régi monarchia hadseregének vezetői 1914 előtt elkövettek, ne ismétlődjenek meg!
vitéz tiszabeői HELLEBKONTH ANTAL
m. kir. ny. áll. tüzérségi tábornok.