Az igazság malmai...

Simon Wiesenthal személye és tevékenysége talán nem is elsősorban 1970-ben megjelent könyve – A gyilkosok közöttünk járnak – révén vált nálunk széles körben ismertté, mint inkább azokból a tévéjátékokból, amelyek megtörtént eseményeket dolgoztak fel életéből. Annyit tehát többé-kevésbé mindenki tud róla, hogy a monarchia keleti peremén, Galíciában született, mérnöki diplomát szerzett, s Lengyelország lerohanása után osztozott a többi lengyel zsidó sorsában: bujkált, elfogták, megjárta a haláltáborokat. Egyszer a vak véletlen mentette meg – mindketten a náci part tagjai. Ez utóbbi tény legalább annyira meghatározta Wiesenthal gondolkodását, mint az, hogy más nemzetiszocialisták viszont az életére törtek. Soha nem ismerte el a kollektív bűnösség elvét, mint ahogy az önbíráskodás jogát sem: vezéreszméje a patikamérlegen kimért igazság igenléte, ennek szellemében harcolt azért, hogy a gyilkosok bíróság előtt feleljenek bűneikért. Kötetünk mégsem csupán izgalmas nyomozások gyűjteménye, hanem az elmúlt évtizedek történelméről is sok mondanivalója van: megtudjuk, milyen leleplezések és nyilatkozatok miatt tartottak a kommunista országok Wiesenthaltól, aki kérlelhetetlenül nyomozott például Waldheimről, különvéleményét Bruno Kreiskyről és az osztrák belpolitikáról. Végül pedig, mintegy erkölcsi-szellemi végrendeletként azt mondja el Wiesenthal a fiataloknak, milyen magatartást ajánl az antiszemitizmus s a hozzá hasonlóan szélsőséges és barbár indulatok ellen: „gyökerestül kell kitépni az erőszak legkisebb hajtását is, mert a gyom burjánzik, és akár néhány napon belül is ellephet mindent.”