Vajdasági lakoma

A vajdasági Kishegyesen élő író, szociológus terjedelmes munkájában az Újvidéken 1961-64 között az Ifjúság mellékleteként, majd 1965-tól 1992-ig önálló folyóiratként megjelenő Új Symposion eszmetörténeti és kultúrszociológiai szempontú elemzésére törekedett, nem elhanyagolva a politikai kontextust. Sőt, kiemelt helyet kap az egykori Jugoszlávia, illetve Szerbia, azon belül is a Vajdaság, a vajdasági magyarok kulturális nyilvánosságának elemzése.
Az Új Symposionról számtalan mítosz alakult ki, ezek átértékelésére törekszik a szerző. Különösen fontosak a könyv azon részei, ahol az egykori szereplők visszaemlékezéseit szembesíti ugyanezen szerzők korabeli írásaival, interjúival, kimutatva az emlékezet vakfoltjait, illetve azt, hogy az egykori szereplők visszatekintve miképpen válnak – legalábbis saját emlékezetünkben – kisebbségi jogvédő harcosokká.
Szerbhorváth György a jelentősebb irodalmi művek, illetve korpuszok konkrét elemzésével sem marad adós – sorra fölvonulnak a korszak legendássá vált alakjai: Tolnai Ottó, Domonkos István, Végel László, Gion Nándor, majd a további nemzedékek vezető egyéniségei: Danyi Magdolna, Sziveri János, Csorba Béla, Losoncz Alpár.
A vajdasági lakoma az egykor legendás és a magyar kultúra egésze szempontjából fontos, innovatív folyóirat történetét sokoldalúan és aprólékosan, monografikus igénnyel dolgozza fel, esszéisztikus írásmódjának köszönhetően azonban a szélesebb olvasóközönség számára is élvezetes olvasmány.