Vérben és viharban

"Csönd volt, csak a kipányvázott lovak ropogtatták egyhangúan a füvet. A lankadó tűz fénye meg-megvillant sima szőrükön. Néha belehorkantak a langyos éjszakába, azután legelészve előbbre léptek.
Öreg Küd ült a tűz mellett, magában. Barázdás arcára vörös fényt vetett az izzó zsarátnok. Szemei tüskés szemöldökök alá bújtak, s onnét révedtek rebbenéstelen álmodozással bele az éjbe. Borzas bajuszfüggönyei alatt titoktudóan hallgatott a szája, olyan volt, mint kereken az erdő sötétje, melyben roppant fák árnyékai magasultak fel, s tartották ágai között az égi csillagokat.
Csönd volt, csak a legelészlő lovak ropogtatták a füvet. Néha az erdő mélységes mélyén felbúgott az öregbagoly hangja, mint titokzatos, sötét jeladás. Az égen olykor karcsú tüzek futottak alá, riadt csillagok fejüket kapkodták, s halovány fényport harmatoztak. A hold valahol messzire kallódott, köröző lappantyúk hasztalan keresték a sötétkék égen.