Agresszió és nyelvhasználat

„Úgy káromkodni, mint a magyar, senki sem tud. Ha valakinek eszébe jutna a káromkodások szótárát megírni, az lenne a legnépszerűbb ember az országban” írja Jókai Mór. A verbális agresszió, káromkodás elsősorban nem nyelvi, hanem társadalmi, lélektani kérdés. A jelenség messzire vezet vissza az ember történetében. A népi vallásosságról, így például az imákról egyre többet tudunk, ám az ellenpólusukról, a szitkok, átkok, káromlások világáról jóval kevesebbet. Pedig jelentős művelődéstörténeti hagyományt rejtenek, végső soron a szómágiára vezethetők vissza. Mi magyarok pedig elég régóta „büszkélkedünk” azzal, hogy mi tudunk a világon a legjobban káromkodni.
Balázs Géza és Dede Éva interdiszciplináris (antropológiai, pszichológiai, pszichoanalitikus, kommunikációelméleti szempontból) közelíti meg a verbális agressziót – a középpontba mindig a nyelvi kifejeződést állítva és bemutatva saját „káromkodástéziseiket”. Érintik a káromkodások történetét, irodalmi, médiabeli megjelenését, pedagógiáját, valamint körüljárják a manapság leggyakrabban hangoztatott változatát: a gyűlöletbeszédet.