Emberi délkörön

Bella István újabb kötetében az élet és a halál kölcsönössége válik nyilvánvalóvá, az egyszeri megélés kínlódó öröme szerint, a „Mégis, gyönyörűen kell”-je szerint. Nagy elégikus vehemenciával szólaltatja meg azt a fájdalmat, amelyet az élet megismételhetetlensége, sőt másként megismételhetetlensége okoz az emberben. De azt az euforikus boldogságot is megszólaltatja, amelyet a szükségszerűen egyképpen és egyetlenegyszer élni gazdag drámája vált ki belőle, azzal a hálával, adni akarással együtt, amivel – úgy érzi – mindenki tartozik a létezésnek, aki él. Bella István költészetének – mint eddigi négy kötetében – most is rendkívül nagy az emocionális ereje és jelentése.